A KAP Stratégiai Terv keretében bevezették a nagyvállalatokat célzó „Élelmiszeripari cégek komplex fejlesztése” támogatási programot. A kisebb méretű vállalkozások számára a „Élelmiszeripari cégek fejlesztése” pályázatot hirdették meg.

Ez utóbbi kevésbé szigorú követelményeket és egyszerűsített eljárásokat kínál, hogy a kis élelmiszeripari vállalatok is hozzáférjenek a finanszírozáshoz.
Mindkét pályázat az élelmiszeripari feldolgozás hatékonyságának javítására, az agrártermékek értékének növelésére és azok piaci bevezetésének támogatására összpontosít technológiai innováció révén.
Fontos célkitűzés továbbá az energiaszükséglet saját forrásból való növelése és az energiafüggőség mérséklése, amit környezettudatos technológiák alkalmazásával kívánnak elérni.
Kik vehetnek részt a pályázaton?
Magyarországon székhelyet vagy fióktelepet fenntartó vállalkozások jogosultak pályázni feltéve, hogy legalább 2 teljes, lezárt üzleti évvel rendelkeznek a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában.
Ezenkívül pályázati jogosultság illeti meg a mezőgazdasági őstermelőket, családi gazdaságokat, szövetkezeteket, termelői csoportokat, termelői szervezeteket, termelői integrációs szervezeteket, szociális szövetkezeteket, valamint vadásztársaságokat is.
Fontos kiemelni, hogy a pályázók több üzemükre is kérhetnek támogatást a projekt különböző fázisaiban, lehetővé téve, hogy egyetlen pályázó akár több üzemmel is részesülhessen a támogatásból.
A támogatás jellege
A támogatás 2 fő területre fókuszál:
- A mezőgazdasági termékek értéknövelése és piacra jutását elősegítő technológiai fejlesztést célzó beruházások támogatása.
- A mezőgazdasági termékek értéknöveléséhez kapcsoló zöld beruházások támogatása.
Az „Élelmiszeripari cégek komplex fejlesztése”
Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege 200 millió Ft – 5 milliárd Forintig terjedhet, célterülettől függően. A támogatási intenzitás 50%, ez a növelés a megújuló energia hasznosítására irányuló technológiák alkalmazásával érhető el. A pályázatban előleg is igényelhető a meghatározott támogatási összeg legfeljebb 25%-áig, vagy legfeljebb 500 millió Forintig.
Az „Élelmiszeripari cégek fejlesztése”
Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege legfeljebb 200 millió Ft, szintén 50%-os támogatási intenzitással. Ebben a pályázatban is igényelhető előleg a meghatározott támogatási összeg legfeljebb 25%-áig, vagy legfeljebb 50 millió Forintig.
Támogatható tevékenységek
A TEÁOR 10 és 11 besorolású tevékenységi körökhöz kapcsolódó tevékenységek.
- Az élelmiszeripari cégek esetében a termeléshez és/vagy élelmiszeripari termékek előállításához, feldolgozásához szükséges fejlesztések.
- A borászati üzemek fejlesztése esetében a szőlő feldolgozáshoz, mustkezeléshez, bor-, pezsgő-, illetve habzóbor készítéséhez, kezeléséhez, tárolásához, érleléséhez és kiszereléséhez kapcsolódó fejlesztések.
- A takarmány előállító üzemek fejlesztéséhez, előállításhoz kapcsolódó tevékenységek.
- Támogatható még a mézkiszerelést, gyapjúfeldolgozást, kenderfeldolgozást vagy trágyafeldolgozást folytató üzemek fejlesztése, illetve TEÁOR 10 vagy 11 besorolás szerinti tevékenységi körökhöz kapcsolódó egyéb melléktermék feldolgozása.
Milyen fejlesztési célra igényelhető a támogatás?
Önmagában támogatható fejlesztések
- új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek kialakítása,
- gyártásközi- és végtermékek minőségét szolgáló új eszközök, laboreszközök beszerzése, technológiai rendszerek kialakítása,
- üzemen belüli anyagmozgatáshoz, raktározáshoz, csomagoláshoz szükséges új eszközök beszerzése,
- áruszállításra használható teherautók és furgonok (N járműkategória) beszerzése, legfeljebb nettó 55 millió Ft értékben,
- épületek, építmények építése, kialakítása, bővítése,
- energetikai hatékonyságnövelést nem célzó korszerűsítések, felújítások,
Zöld beruházásokat megcélzó fejlesztések
- épületek, építmények hőtechnikai adottságainak javítása, hőveszteség csökkentése,
- épületek, építmények fűtési, hűtési, használati meleg-víz és világítási rendszerek korszerűsítése
- technológiai folyamatok, gépek, berendezések energetikai korszerűsítése
- fűtési/hűtési energiaigény, használati meleg-víz igény, villamos energia igény részbeni vagy teljes kielégítése megújuló energiaforrásból (napkollektor, biomassza alapú és hőszivattyús rendszerek, geotermikus energia, biogáz termelés, anaerob, biogáz termeléssel együtt járó szennyvíz-kezelési technológia kialakítása, napelemes rendszer, szélenergia)
Önmagában nem támogatható fejlesztések, de a támogatás keretében elszámolható
- projekt előkészítése, szakmai előkészítés, közbeszerzés
- mérnöki feladatok
- projektmenedzsment
- egyéb szolgáltatások, (tájékoztatás, kötelező nyilvánosság biztosítása stb)
- immateriális javak beszerzéséhez kapcsolódó tevékenységek
- telepi infrastruktúra fejlesztése
- informatikai eszközök és szoftverek beszerzése
- ingatlan vásárlása (2%)
A pályázatok benyújtásának határideje
A támogatási kérelmeket 2024. július 30-tól forráskimerülésig, de legkésőbb 2025. március 17-ig lehet benyújtani. A kisebb cégeknek szóló pályázatban pedig 2024. június 25-től forráskimerülésig, de legkésőbb 2025. február 3-ig lehet pályázni. (Jelenleg a pályázatok társadalmi egyeztetési fázisban vannak, ezért a hivatalos kiírás előtt még változások lehetségesek.)
Mindkét pályázati felhívásra benyújtott kérelmek fázisonként kerülnek értékelésre.
Tekintettel az élelmiszeripari pályázat összetettségére és a szükséges dokumentáció bonyolultságára, valamint a nagyfokú előkészületekre, kérem, hogy időben jelezze felénk támogatás igénylési szándékát.
Gyakran ismételt kérdések az Élelmiszeripari támogatással kapcsolatban
A KAP egy európai uniós kezdeményezés, amely a mezőgazdasági közösség támogatására irányul, beleértve a termelőket, a feldolgozókat és az élelmiszeripari vállalkozásokat. A célja, hogy stabil ellátást, élelmiszerbiztonságot és fenntartható mezőgazdaságot biztosítson.
Élelmiszeripari és a hozzá kapcsolódó vállalkozások számára támogatásokat és finanszírozási lehetőségeket kínál a termelési folyamatok fejlesztésére, az új technológiák bevezetésére, és a piaci jelenlét megerősítése stb.
Nagyrészt vissza nem térítendő támogatások, és emellett különféle fejlesztési 0%-os pályázati támogatások is. Ezek a támogatások különféle projektekre használhatók fel, mint például új termékek fejlesztése, fenntartható gyártási technikák bevezetése, vagy a kereskedelmi tevékenység bővítése. Ennek megállapítására használja az oldal alján található ingyenes cégbevizsgálást.
Magyarországon székhelyet vagy fióktelepet fenntartó vállalkozások jogosultak pályázni feltéve, hogy legalább egy teljes, lezárt üzleti évvel rendelkeznek a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában.
Ezen alapvető feltétel mellett figyelembe kell venni a vállalkozás gazdasági és helyrajzi mutatóit és megvalósítandó fejlesztések jellegét. Ahhoz, hogy megfeleljen minden feltételnek és 100% eséllyel induljon a sikeres támogatás elnyeréséhez kérje kollégánk segítségét.
Erre sajnos nem lehet előre válaszolni, csak azután, hogy elvégeztünk egy ingyenes elemzést, ahol megvizsgáljuk, hogy jogosult-e cége, és mekkora összeget kaphat meg a forrás-csomagból. Használj az oldal alján található ingyenes bevizsgálás űrlapot.
Az Európai Unió a támogatási keretet 2027-ig már Magyarország rendelkezésére bocsátotta, és a támogatási keretek kiosztása elengedhetetlen ahhoz, hogy Magyarország részt vehessen a következő, 2028-tól induló támogatási programokban. Ez azt jelenti, hogy a rendelkezésre álló forrásokat szét kell osztani a pályázók között.
Ezzel együtt a konkrét támogatások elnyerése legnagyobb mértékben a beadott pályázat minőségén múlik.
A támogatás elnyerése érdekében az Ön cége által benyújtott projekteknek, üzleti terveknek, és vállalatfejlesztési dokumentációnak magas színvonalúnak kell lennie, és ezeket megfelelő szakértelemmel kell összeállítani. Ebben a folyamatban nélkülözhetetlenek a vállalatfejlesztési szakemberek, akik pontosan tudják, hogyan kell a legmagasabb szakmai elvárásoknak megfelelően előkészíteni a pályázati dokumentációkat.